Ez a rajz egyike a kedvenceimnek, edzőmnek készítettem a kisfiáról nagyjából 1.5 éve. Ennek a rajznak az elkészítése is nehezebb volt, mert nem ismertem a kisfiút korábban. Kicsit féltem készítése közben, mert mégis csak az edzőmnek csináltam, akinek pályafutásom során mindvégig teljesítenem kellett, így rajzolás közben is ugyanez az érzés volt bennem.
Amikor átadtam neki reakciója konkrétan nem is volt. Csak nézte és nézte hosszú percekig. Elkezdtem rosszul érezni magam, vajon azért nézi ilyen sokáig, mert nem látja benne a fiát?! Miután eleget nézte, egyszer csak megszólalt: Ez egy kép! Ez nem rajz! Ez nem lehet rajz!
Mondtam, hogy márpedig ez egy rajz. Nem hitt a szemének, valósággal le esett az álla, én pedig éreztem azt a hihetetlen boldogságot, amit a korábbi rajz átadásaimnál is. Elégedett voltam, mert sikerült olyan nyújtanom amit szerettem volna, sőt talán jobbat is, magamat is lenyűgöztem.
