Van egy személy az életemben, aki nélkül az egész rajzos pályafutásom nem jöhetett volna létre. Ő a legfőbb inspirálóm, támogatóm, és a legnagyobb rajongóm. Ez a személy a nagymamám.

Nagyi építész, tehát a ceruza a mindennapjai kelléke volt. Gyerekkorunkba testvéreimmel gyakran rajzokat, festményeket kaptunk tőle, amik a mai napig szobáink falait díszítik. Egy idő után mi is felvettük ezt a szokását, így a mi műveink is ott díszelegnek a ház különböző falfelületein.

16 éves voltam, mire anyáék belátták, hogy a rajzolás tényleg érdekel. Első lépésként megkaptam tőluk a jobb agyféltekés rajzolást tanító könyvet. Mielőtt elkezdtem volna olvasni, megmutattam nagymamámnak milyen király könyvből fogok tanulni. Korábban nem ismertem a ceruzán és a vízfestéken kívül bármilyen más rajzeszközt, viszont a könyv a gyakorlatok kivitelezéséhez igényelt néhány olyan eszközt, ami nemhogy nem volt nekem, de többről azt se tudtam mi lehet az. Abban az évben karácsonyra a legnagyobb ajándék volt, hogy megkaptam az összes felsorolt eszközt nagyszüleimtől. Egy hatalmas kezdő löket volt, mert úgy éreztem, úgy tudom meghálálni, ha nem hagyom kárba veszni őket és egytől egyig használni fogom. Így is alakult. Nagyon sokat segített a könyv, úgy gondolom, ha valaki elszánt, sok gyakorlás útján kiválóan elsajátíthatóak a technikák már csak a könyv alapján is.

Azonban, én azután, hogy kiolvastam a könyvet és végigcsináltam a gyakorlatokat, részt vettem egy jobb agyféltekés tanfolyamon. Egy héten át, 4 napon keresztül megállás nélkül rajzoltam. Teljesen elragadott az új légkör és hangulat, amit a tanfolyam során ismertem meg. A 4. nap végén valósággal rosszul éreztem magam hazafelé menet, hogy mi lesz velem másnap, ha nem mehetek rajzolni. Kénytelen voltam otthon folytatni az alkotást, egyedül, de úgy sokkal nehezebb volt. Így telt az elkövetkezendő év.